![]() |
"Én úgy hat évig ismertem az apámat, de már nem emlékszem rá. Hatévente új életet kezdett egy új városban, egy új feleséggel. Egyetlen saját családja sem volt, mindegyiket csak lízingelte. A harci klub olyan férfiakból áll, akiket nők neveltek fel." (Chuck Palahniuk: Harcosok Klubja) |
Polónius a király professzionális tanácsadójaként, nem atyai, hanem bölcs shakespeare-i intelmekkel látja el külföldre készülő fiát. Miután egy sor okosságot mond Laertésnek: hogy ne fecsegjen feleslegesen, ne árulja el legbensőbb titkait, kifejezően öltözködjön, megfontoltan barátkozzon, asszertíven kommunikáljon, a felsorolást ezzel zárja: "mindenek fölött légy hű magadhoz, (...) így ál máshoz se léssz."
Tanácsa ettől az utolsó mondattól válik érdekessé, vonzóvá, arra csábítva a drámai nézőit, olvasóit, hogy elgondolkodjanak az életükről. Shakespeare Hamletjének világát (ontológiáját) a látszat és a valóság közötti mérhetetlen távolság jellemzi. A hatalomért folyó versengésben minden megengedett, Polónius szerint csak egy dolog életveszélyes, ez pedig az öncsalás.
Ahhoz, hogy hűek lehessünk önmagunkhoz, önmagunk szakértőivé kell válnunk. Shakespeare a mi olvasatunkban azt üzeni korunk emberének, hogy a radikális változni akarás kényszere veszélyesebb, mint a hűség korábbi önmagunkhoz.
Ha változik a világ természetesen nekünk is változtatnunk kell, a veszély abban rejlik, ha minden helyzetet kivételesnek látunk, olyannak, amely a korábbi értékeinkhez nem illeszkedik. Azoknak a dolognak, létformáknak, ismeretköröknek, szakmáknak válunk a szakértőivé, amelyeket ismerünk, értünk, megszoktunk, uralni tudunk, megtanultunk élvezni, elköteleződtünk mellettük. Polóniusz azért képes ilyen érdekes tanácsot adni, mert maga is hű, ha máshoz nem, legalább önmagához, a szakértelméhez, korábbi életéhez, értékeihez, a gyerekeihez, Ophéliához és Laertéshez. Ebből nem következik, hogy jó ember, csak az, hogy konzisztens életet él.
Korunk művészete is ezt a polóniusi üzenetet visszhangozza. "Korábban a művészetet jövőbeli világok létrehozására használták, ma pedig lehetséges világok modellezésére." Utópisztikus tervek helyett "arra ítéltetett, hogy sok apró változást eszközöljön a modernitástól örökölt térben, és amelynek le kell mondania az emberiség lakta tér teljes rekonstrukciójáról" (Bourriaud).
A célunk a világ egyre lakhatóbbá tétele, a meglévőn belül található létformák, valamint cselekvési minták alakítása, és nem utópisztikus valóságok létrehívása. Az ontológiai alapú gondolkodást elfogadó tanácsadó a kultúra bérlője és bérbeadója egyben. Tudatában van annak, hogy az általa létrehozott ontológiák nem vadonatúj világok, vagyis nem a magántulajdonai, amiket kényére-kedvére berendezhet a tanácsot kérők számára. Az elődeitől bérbe vett világokat adja ki a hozzá fordulóknak, úgy hogy a bérleményen rajta hagyja a stílusát, vagyis azt a módot, ahogy lakni tud egy olyan világban, ami nem az övé. Megtanítja újrahasznosítani a már meglévőt, barkácsolni abból, ami kéznél van, segít az időt megélni és gazdálkodni vele, valamint közösen feltalálni és szabadalmaztatni a hétköznapit. Az ontológiai alapon képzett tanácsadó kivezeti a hozzá fordulót a rákényszerített kommunikációs zónákból, szabad teret és szokatlan ritmust teremt a köznapok monotóniájából. Alternatív forgatókönyveket talál ki, melyek lehetővé teszik a hozzá fordulók számára, hogy máshogy rendezzék, és más szerepeket játszanak el életük filmjében. "A forgatókönyvírás az egyik legfontosabb mozzanat, amely segítségével fenntartható az invenciózusságnak és a mobilitásnak az a szintje, mely az úgynevezett piacgazdaság dinamikus aurájához szükséges" (Bourriaud). |
![]() |
A tanácsadás során a ránk kényszerített közösségi forgatókönyvek kreatív destrukciója révén más utakat kínál az által, hogy a régi forgatókönyvek elemeiből új, alternatív filmek elkészítésére ad esélyt. A forgatókönyvek elemei nem megkérdőjelezhetetlen tények, hanem alakítható struktúrák, amelyek egyedi narrációs terek létrehozására használhatók. A tanácsadás tehát nem más, mint alternatív forgatókönyvek kvázi-megfilmesítése. Az ontológiai tanácsadó nem kritikailag kommentálja a hozzá forduló életét, hanem megtanítja kreatív módon dekonstruálni azt.
A pszichoanalitikussal szemben felhagy a szimptómák értelmezésével, és segít a hozzá fordulók halálig bérbe vett életterét lakhatóvá tenni.
Az alternatív forgatókönyvek révén újrateremthető az autonómia és a közösség elvárásainak való alárendelődés gyakran megbillent egyensúlya. Az önérvényesítés igénye sokkal kevesebb problémát idéz elő, mint az önfeladásé. Az integrálódás iránti vágy indít sokunkat arra, hogy valami magasabb rendűt keressünk a mindennapok világánál. Ez az azonosulás azonban gyerekes projekció, "amely az eget és a földet haragvó apafigurákkal, imádandó fétisekkel (.) és vakhitet követelő dogmákkal népesíti be" (Koestler).
Az ontológiai tanácsadás ezzel szemben hierarchikus tudatosságra tanít: egy jól működő hierarchiában, legyen az család vagy egyéb szervezet, a személy megőrzi egész és rész mivoltát. A mindennapok világának reflektív lakójaként megóvja autonómiáját és kritikai szellemét, szabadon véleményt nyilváníthat az őt körülvevő intézményekről, az életét meghatározó szabályokról, ugyanakkor alárendelődik a közösség érdekeinek, értékeinek.
Hierachikus tudatossága abban nyilvánul meg, hogy belátja, nem lehet külső megalapozás révén, egy nem létező archimédészi pont eszméjét elfogadva elmenekülni a megszokások világából, de nem is kell elfogadnia kritikátlanul annak autoritását.
Így maradhat "mindenek fölött" hű mindenkori önmagához, és ebből következően másokhoz is.